SzemleTanács tagjai
Muhi András
Filmszemle igazgató, producer
Muhi András több éves jogászi és vállalatvezetői pályáját cserélte fel a filmalkotásra: 2000-től az Inforg Stúdió vezető producereként meghatározó szerepet játszott abban, hogy a kortárs magyar film markáns és elismert szereplővé vált a nemzetközi filmes világban. A stúdió alkotásai rövid időn belül rangos fesztiválok – többek között Berlin, Cannes, Velence, Locarno, Karlovy Vary, Rotterdam, Varsó, Toronto, Sundance és Chicago – visszatérő és díjazott résztvevőivé váltak. Produceri tevékenysége a teljes filmes spektrumot lefedi: rövidfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs és kísérleti alkotásokat, valamint 2003-tól nagyjátékfilmeket egyaránt készít. Pályája során eddig 40 játékfilm, 140 kisfilm, 90 dokumentumfilm és 15 animáció létrejöttében vett részt producerként vagy koproducerként. Nemzetközi sikerei közül kiemelkedik Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje (2005, Európai Filmakadémia rövidfilmes díja), Fliegauf Bence Milky Way című filmje (2008, Locarno Arany Leopárd), Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása (2012, Ezüst Medve, Berlinale), és Enyedi Ildikó A testről és lélekről című filmje (2017, Arany Medve, Berlinale; 2018, Oscar-shortlist). 2016-tól a FocusFox Stúdió producereként újabb, főként fiatal alkotók nagyjátékfilmjeinek
Liszka Tamás
Budapest Film vezérigazgatója
A hat klasszikus fővárosi mozit működtető Budapest Film vezetője. Az ELTE bölcsészkarának filozófia és filmelmélet szakán, a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán és a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktoriskolájában végezte tanulmányait. Budapest legrégebb óta talpon maradt nemzetközi filmfesztiválja, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál alapítója, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció és média design tanszékének oktatója.
Csutak Tamás
producer
Kapcsolata a magyar filmgyártással 1992-ben kezdődött, vezetője volt a Teleshop Kft-nek, amely a kábel- és helyi televíziók műsorgyártására specializálódott. 1994 és 2002 között cégvezetőként tevékenykedett egy vezető független helyi nyugdíjpénztárnál és egy nagy biztosítási bróker cégnél. Ezen időszak alatt Tamás mindvégig kapcsolatban maradt a szórakoztatóiparral, különböző produkciós cégeknek adott pénzügyi tanácsokat. 2002-ben Tamás visszatért a filmiparba az Abacus többségi tulajdonosaként illetve cégvezetőjeként. Tamás egyedülálló tapasztalatokat szerzett azáltal, hogy jelentős szerepe volt az új magyar film támogatási rendszer kialakításában. Az elmúlt években megszerzett szakértelme segítségével az Abacus-on keresztül – a tanácsadói tevékenység mellett – teljes számviteli csomagot nyújtó szolgáltatásokra és egyéb adminisztratív tevékenységekre összpontosított mind helyi, mind nemzetközi filmek magyarországi forgatásának tekintetében. Tamás kulcsfigurája volt a Magyar Kormány tanácsadó csapatának, amely sikeresen elérte az új magyar támogatási rendszer EU általi jóváhagyásának meghosszabbítását. A fenti tevékenységek mellett az elmúlt években Tamás több hazai és nemzetközi koprodukciós filmalkotás létrejöttét is segítette társproducerként vagy executive producerként.
Kovács Gábor
producer
Sokáig élt Indiában, film iránti vonzalma ott kezdődött, lenyűgözték a 3 órás indiai filmek és a már létező nagy légkondicionált mozik. Először angol nyelvtudását használva került itthon a film közelbe, majd folyt bele a szakmai munkákba a Mafilm Nemzetközi Stúdiójában (Escape to Victory, Childrens’ War, For those i loved, Phantom of the Opera). Késelőbb részt vett a Sándor Pál által alapított Novofilmben, amely az első honi filmprodukciós cég. A 90-es években alapította a Filmpartners kft-t Kapitány Ivánnal és Gulyás Budával. Később önállóan vitte tovább és meghatározó szereplője lett a reklámfilm piacnak. Ugyancsak itt indult játékfilmes karrirerje: Üvegtigrisek, Fekete Kefe, Hunky Blues, Fehér Tenyér, Nejem Nőm Csajom, Biblotheque Pascal, Kalandorok, Legjobb tudomásom szerint, Veszélyes lehet a fagyi, Egy nap stb…
Balázs Béla-díjas magyar filmproducer.
Pataki Ági
producer
Első találkozása a filmmel az 1970-ben mozikba került Sándor Pál Szeressétek Ódor Emíliát c. filmjének egy kisebb szerepe volt. Igazi filmes karrierjét producerként a 2000-ben forgott Üvegtigris c. produkcióval kezdte, mely a későbbi években trilógiává bővült. Számos film kötődik férjével, Kovács Gáborral együtt a nevükhöz: Fekete kefe, Hunky Blues, Fehér tenyér, Nejem Nőm Csajom, Bibliotheque Pascal, Délibáb, Kalandorok, Legjobb tudomásom szerint, Egy nap, Veszélyes lehet a fagyi. Több filmben vett részt koproducerként, legutóbb a Fekete pontban. A Forbes Magazinban kétszer került be az 50 legbefolyásosabb magyar nők közé. 2012-ben munkájának elismeréseként Balázs Béla Díj-ban részesült.