A film egy Sevim nevű idős nő (a rendező nagymamája) életének szimbolikus vizuális megjelenítése, aki élete vége felé közeledik. Ez egy rövid, kísérleti, dokumentarista drámafilm, párbeszédek nélkül. A film főként a magányt és az öregedést ábrázoló állóképekből áll, ahol a főszereplő múltbeli életét, férjét és gyermekeit idézi fel.