Tudományos ismeretterjesztő- és portréfilm Információs 45. Filmszemle
Jelena arcai
- Rendező
- Benkó Tamás
- Hossz
- 19 perc
- Gyártó
- ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja
A filmről
A történet főszereplője a Balatonkeresztúron feltárt 13. sírban nyugvó 35-45 éves nő, akit az ásatás napjához köthető névnapok és anyai vonala betűjele után a kutatók Jelenának neveztek el. A négyezer éve, a kora bronzkorban eltemetett nő feje mellett talált apró réz haj- vagy sapkadísz arra utal, hogy magasabb társadalmi státusza lehetett a településen élő közösségen belül. A film a maradványok alapján készült régészeti és genetikai vizsgálatokat és az arcrekonstrukció megvalósulását mutatja be. Szomorú aktualitás, hogy az arcrekonstrukciót elkészítő kutató, Kustár Ágnes a munka befejezése után elhunyt, így az archív felvételek felhasználásával létrejött alkotás neki is emléket állít.
Stáb
- Rendező
- Benkó Tamás
- Producer
- dr. Szilágyi Adrienn
- Forgatókönyv
- N/A
- Operatőr
- Táborosi András
- Vágó
- Kántor Dávid
- Zeneszerző
- Preiszner Miklós
- Hang
- Ákos Péter János
- Látvány
- N/A
- Jelmez
- N/A
- Főszereplők
- Kustár Ágnes, Kiss Viktória, Gerber Dániel, Fábián Szilivia, Herczeg Zsuzsa
- Gyártó
- ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja
