Hegyizene

Szendőfi Balázs természetfilmje az Erdélyi-szigethegységről, amelynek számos területe mind tudományos feltártságában, mind a köztudatban némileg „fehér folt”. Románia nyugati határához, így Magyarországhoz is közel helyezkedik el, a Partium és Erdély határán. Sok folyó, köztük a Berettyó, a Körösök, a Meleg-Szamos és az Aranyos forrásvidéke található az itt tömörülő, 145 millió éves hegységtömbben. Európa legváltozatosabb karsztvidékét rejti, amit teljes egészében a víz formál a mai napig. Huszonöt emeletnyi magasságú barlangbejáratok, százméternyi mélységben ásító zsombolyok, föld alatti gleccserek, felfakadó és ismét a föld alá bukó búvópatakok világa ez. Itt zsonganak Európa utolsók között számon tartott őserdei is.

A filmben megszólal a táj, a valóságban is megszólít minket a mesélő hangján keresztül, és a már-már valószínűtlen, meseszerű vadregényesség bemutatása mellett kendőzetlenül szembesít bennünket azzal, mennyire lelketlenül és milyen drasztikusan pusztítjuk még a megközelíthetetlen hegyek őstermészetét is, napról napra kevesebbet hagyva belőle.

A film zenéje nemcsak kísérőzene. Mint a cím is mutatja, fontos, talán a mesélővel egyenrangú szerepe van az üzenet közvetítésében, amit nem leheséges csak szavakkal és képekkel elmondani. Fekecs Ákos és Szendőfi Balázs handpan-basszusgitár duettjei festik alá a jeleneteket, a sziklák közt csobogó víz lágy állhatatosságával közvetítve az Erdélyi-szigethegység hangulatát.