Az erdő szelleme

Az erdő szelleme három, egymástól nem független, de lazán egymásba kapcsolódó, külön címeket viselő részből áll.
Az első, a Faölelő arról beszél, hogy milyen az, amikor a természetjáró ember megnyílik a természetélmény előtt. Hogy melyek e megnyílás lelki feltételei. (Alázat, érzékenység, lassúság.)
A második rész, a Szarvassá változni Bartók Cantata profanájának alapmotívumát veszi kölcsön. Aki előtt az erdő megnyílik, akit tehát a természet szelleme befogad, az képletesen szarvassá változik. Hazatérve az erdőből érzi, hogy sétája nem ér véget ott, ahol véget ért.
Végül A forráshoz érünk el. Az első két résztől eltérően, melyek a középhegységi tölgy- és bükkerdők szellemét idézik, ez a rész folyóink ártéri erdeibe vezet bennünket, hogy végül visszakanyarodjunk a hegyvidéki bükkösök felé, búcsút véve az erdő szellemétől.
Mindeközben találkozunk az őserdőt idéző lényekkel: a kipusztulástól épp hogy megmenekült európai bölénnyel, a bocsait terelgető medveanyával, az őzbakot leterítő hiúzzal, a vadmacskával, az ártéri sasokkal és gázlómadarakkal, és belefeledkezhetünk a dunavirágzás kérészeinek drámai, önmagán túlmutató kavargásába, megpillantva a természet tükrében önmagunkat.