Technikai értelemben egy saját kialakítású preparált analóg televíziókészülékkel készült az opusz. Egy olyan audiovizuális improvizációról van szó, ahol mozgókép és hang egymást építi valós időben és két különböző szekvencia véletlenül kerül egymás mellé. A leírtak értelmében új viszonyok keletkeznek. Zene a szemnek, vagy talán fordítva is működhet a dolog? (A mű erre a szemlére készült.)