Rövid dokumentumfilm és dokumentumfilm-sorozat Versenyfilm 44. Filmszemle

Egy nadrágos polgár – Dr. Rétsági György emlékére

Rendező
Dénes Gábor
Hossz
69 perc
Gyártó
Dega Film Stúdió Kft.
Egy nadrágos polgár – Dr. Rétsági György emlékére – plakát

A filmről

A Bélyeges sereg c. filmsorozat a magyarországi zsidó munkaszolgálatosok történeteit dolgozza fel 1939-től 1945-ig. Ukrajnától Borig, Balftól Dachauig, a halál és a túlélés határmezsgyéjén.A megszólalókat sokszor csak a szerencse, az élniakarás, a túlélési ösztön tartotta életben. A filmsorozatban látható és hallható beszélgetéseket 1993-ban készítettük Liling Tamással. Több mint harminc év után sikerült befejezni a sorozat IV. részét, az Egy nadrágos polgár – Rétsági György emlékére c. filmet. Rétsági György 19 évesen megjárta Bort. A traumát élete végéig nem tudta feldolgozni, próbálta kimosni magából az emlékeket. Mestere Haynal Imre professzor volt, aki életre szóló emberi és szakmai mintát adott. Rétsági rossz kádernek számított, de szakmai tudása révén sikeres orvos lett. Írók, képzőművészek, színészek zenészek bízták rá magukat. 1978 után Kádár János és felesége kérésére elvállalta a kezelésüket. A rendszerváltás után kellemetlen lett sokak számára. Élete utolsó éveiben Szegeden lett egyetemi tanár.

Képek a filmből

Stáb

Rendező
Dénes Gábor
Producer
Dénes Gábor
Forgatókönyv
Liling Tamás, Dénes Gábor
Operatőr
Kőszegi Gyula
Vágó
Dénes Gábor
Zeneszerző
Róth Péter
Hang
N/A
Látvány
N/A
Jelmez
N/A
Főszereplők
Dr. Rétsági György
Gyártó
Dega Film Stúdió Kft.