44. Magyar Filmszemle zsűri tagjai
A játékfilmes zsűri tagjai

Schell Judit
színész
Schell Judit a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagjeresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas színésznő, Magyarország Érdemes Művésze. 1973-ban született Debrecenben. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1995-től a Radnóti Színház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház tagja, magyar filmek nemzetközileg is elismert szereplője, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. 2012- 2021 ig a Thália Színház tagja , majd Művészeti Vezetője. 2017-ben Budapestért Díjat kapott színpadi- és filmes szerepeiben nyújtott emlékezetes alakításaiért, a karakterek hiteles megformálásáért. Jelenleg szabadúszó.

Fliegauf Bence
rendező
Fliegauf Bence író, rendező, látványtervező autodidakta művész. 2003-ban készítette el első filmjét a Berlinalén díjazott Rengeteget, alig egy évvel később készült Dealer című filmje, ami közel negyven fesztivál díjat nyert. Az elmúlt húsz évben a rendező formailag eltérő, de tartalmilag egységes témahálót szövő filmjei, bekerültek a nemzetközi művészfilmes vérkeringésbe. 2006-ban elkészítette Tejút című ambient filmet (Locarno, Arany Leopárd). A sajátos mű, múzeumokban került bemutatásra: Budapesten a Ludwig múzeumban, de látható volt különböző kiállító termekben Berlinben, Tel Avivban, és New Yorkban is. Ebben a évtizedben Fliegauf Berlinben élt, itt filmet készített a bioetika kérdéskörét boncolgató dísztópiát Eva Green és Matt Smith főszereplésével. 2011-ben családjával haza költözött, és elkészítette Csak a szél című filmet (Berlinale, zsűri nagy díja), amit Mike Leigh vezette zsűri az „az utobbi évtized egyik legfontosabb antirasszista filmje”-ként méltatott, a film számos humanitárius elismerést, többek között a Amnesty International díját nyerte el. Fliegauf öt éven keresztül dolgozott egy a Csernobili atom katasztrófa témáját feldolgozó sorozat terven, ami az utolsó pillanatban meghiúsult. 2021-ben tért vissza Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjével, ami Ezüst Medvét nyert a Berlinalén. Fliegauf húszéves pályája során számos workshopot, előadásokat tartott, többek között a a berlini DFFB-n, a kaliforniai Berkley-n, Tel Aviv Film University-n. Legutóbb a Princetonban tartott szemináriumot, aminek témája a magyar zsidóság deportálásának drámai epizódját bemutató VR reprezentáció volt. Fliegauf három gyermek apja.

Havas Ágnes
producer
Producer, a Magyar Nemzeti Filmalap korábbi vezérigazgatója, Andy Vajna kormánybiztos munkatársa, a Filmalap elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programjának létrehozója. Korábban az HBO, a Spektrum, majd a TV3 műsorigazgatója. A Filmalap előtt a Skyfilm ügyvezető igazgatója volt. 2018-ban a Variety szakmai magazin a szórakoztatóipar International Women’s Impact Report listáján az Észak-Amerikán kívüli térségek ötven legbefolyásosabb női személyisége közé sorolta. A Forbes magazin kétszer választotta a legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúra területén. Jelenleg az Egyensúly Intézet Agytröszt tanácsadó testületének tagja.

Erdély Mátyás
operatőr
Operatőr. A Magyar Filmoperatőrok Egyesületének alapító és vezetőségi tagja. Az Amerikai Filmakadémia és az Amerikai Operatőrok Szövetségének tagja. Legfontosabb filmje az Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia. Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Nemes Jeles László és Sean Durkin munkatársa.

Sándor Pál
filmrendező
A játékfilmes ökumenikus zsűri tagjai

Hajnal Ágnes
Magyar Máltai Szeretetszolgálat vállalati és társadalmi kapcsolatok vezető
Hajnal Ágnes kommunikációs szakember. Budapesten született, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem szakon végzett. Posztgraduális tanulmányokat folytatott a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen. 2011-ig a Magyar Nemzeti Galéria kommunikációs igazgatója volt, majd független kulturális menedzserként, kommunikációs szakértőként kulturális területen dolgozott. Fontosabb partnerei: Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum, Fővárosi Képtár, Budapest Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum, Zsolnay Fényfesztivál. 2018–19-ben a Nemzeti Táncszínház kommunikációs és értékesítési vezetője volt. Karitatív területen 2018-tól önkéntesként kezdett dolgozni, majd 2019-től a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa lett. 2021-től szervezi és vezeti az MMSZ vállalati és társadalmi kapcsolatok csoportját. Projektjei rangos szakmai elismerésekben részesültek: 2016-ban Év Kiállítása Az innovatív kommunikációért különdíj, 2020-ban Effie Awards Hungary díj a társadalmi célú kampányok kategóriában, RGB Kreatív Design Award díj, 2023-ban a Doing Good – CSR Award díj és 2024-ben a PR Excellence Hungary Award díj.

Hidas Judit
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség média portfólió igazgatója
Hidas Judit író, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség média portfolió vezetője. Könyveiben, írásaiban gyakran foglalkozik egyéni és generációkon átívelő traumákkal, a zsidóság és a nők társadalmi helyzetével. 2013-ban Petri-díj shortlist-es lett, 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Szerepelt hazai és nemzetközi irodalmi fesztiválokon. Íróként, újságíróként számos szépirodalmi és közéleti lapban jelennek meg írásai. A HVG A Nő című magazin szerkesztője volt. 2022-ben elnyerte a Visegrádi Irodalmi Rezidens program ösztöndíját és a József Attila irodalmi ösztöndíjat. Firgun-díjat kapott a 2023-ban megjelent Nem vagy többé az apám című regényéért.

Rubovszky Rita
Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója
Rubovszky Rita oktatási és kulturális szakember magyar-francia szakos bölcsészként diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 6 éven keresztül tanított a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, a Kodály Zoltán Kórusiskolában, és egy évtizeden keresztül tagja volt a Rigó utcai nyelvvizsgabizottságnak. Tizenkét éven át alelnöke volt a Katolikus Tanárok Európai Egyesületének, emellett távoktatási referense volt az Európai Uniónak Brüsszelben. 1998-ban alapító vezérigazgatója lett a Hungarofest Kht.-nak, e pozíciójában számos Magyarországot bemutató kulturális évadot irányított külföldön (pl. Olaszországban és Franciaországban), Magyarországon pedig olyan országos rendezvénysorozatokat bonyolított, mint a Reneszánsz Év, vagy a Pécs Európa Kulturális Fővárosa programsorozat 2010-ben. Ezt követően egykori alma materének hívására visszatért a tanításhoz, és a 2022/23-as tanév végéig a Patrona Hungariae Gimnázium főigazgatója volt. 2023 óta a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója, a magyarországi ciszterci oktatási intézmények fenntartói jogának gyakorlója.

Orosz Gábor
evangélikus lelkész
Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, egyetemi tanár. Szakterülete az esztétikai teológia, a teológiai antropológia és a bioetika. Főszerkesztője a Lelkipásztor című teológiai szakfolyóiratnak. Legutóbbi kötete Az önazonosság szépsége – A keresztény identitás esztétikai és erkölcsi vonatkozásai a neuroenhancement, az esztétikai sebészet és az anti-aging világában címmel jelent meg. Tagja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Szociáletikai Bizottságának, az Interfilm (International Interchurch Organisation) Magyarországnak és több más hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek.
A rövidfilmes kategória zsűritagjai:

Durst György
producer
A film iránti szerelem középiskolás koromban kezdődött ekkor láttam Balázs Béla Stúdióban készült filmeket. Elhatároztam, hogy nekem ott kell lennem, ahol ezek a filmek készülnek, mintegy húsz évet töltöttem ott. Megismertem a filmes világot, fiatal filmeseket, akik ott kezdték a pályájukat. Később a Duna Műhely megalakításában vettem részt, ott váltam produceré. Nagyjátékfilmek, dokumentum-és rövid játék filmek készültek, elismerések jöttek, közöttük két Cannes-i Arany Pálma díj. Az utóbbi években kissé eltávolodtam az aktív filmezéstől, megváltoztak az idők, manapság több időt töltök Andalúziában. Gyakran álmodok arról, hogy majd egyszer, talán még részt vehetek a magyar filmes életben, de egyenlőre erre kevés esélyt látok. Örülök, hogy néhányan nem felejtettek el és részt vehetek a 44. Magyar Filmszemlén.
Fotó: Wéber Kristóf

Pápai Zsolt
filmesztéta
Filmtörténész, kritikus, az ELTE BTK Filmtudomány tanszékének adjunktusa és a kolozsvári Sapientia külsős oktatója. Az elmúlt negyedszázadban tanított a Szegedi Tudományegyetemen, az SZFE-n, az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán, a Metropolitan Egyetemen. Kötetei: Hollywoodi reneszánsz. Formatörténeti és európai hatáskapcsolatok a hatvanas-hetvenes években (2020); El nem csókolt csókok. Magyar film noir és melodráma 1. (2024); Fény és árnyék. Magyar film noir és melodráma 2. (2024); továbbá: Korszakalkotók. Kortárs amerikai filmrendezők (2013; társszerzőkkel); Magyar filmek, 1896-2021 (2021; társszerzőkkel).

Szilágyi Fanni
rendező
Szilágyi Fanni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett operatőri (BA) szakon Máthé Tibor és Vecsernyés János osztályában és rendezői (MA) szakon Gothár Péter osztályában 2015-ben. Ugyanebben az évben elnyerte a legjobb magyar rövidfilm díjat a Friss Hús Filmfesztiválon A Kamaszkor vége című filmjéért, amely a Torontói TIFF-en is versenyzett. 2016-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját. Rövidfilmjei (Kamaszkor vége, Minden vonal, A csatárnő bal lába életveszélyes, Fehér farkas, Orsi és Tienshinhan) számos neves nemzetközi filmfesztiválon versenyeztek és értek el sikereket. Az utóbbi években több magyar TV sorozatot rendezett, 2022-ben került a mozikba az első nagyjátékfilmje, a Veszélyes lehet a fagyi. Rövidfilmjeiben a mindennapi történeteket, személyes nézőpontból alkotja meg. Szarkasztikus, felnőtté váló hősei tinédzserek vagy fiatal felnőttek, akik küzdenek a felnőtt élet akadályaival, miközben igyekeznek megtartani valamit személyiségük gyermeki részéből.
A dokumentumfilmes kategóriák zsűritagjai

Hegedűs Péter
rendező
Hegedűs Péter filmes karrierje több mint 25 évet ölel fel, mely során az identitás, hely és hovatartozás emberi történeteit kutatja. Munkáit a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség jellemzi, legyen szó dokumentumfilmről vagy drámáról. Péter alkotásait a világ számos rangos filmfesztiválján bemutatták, köztük az Örökség: Egy halász története című dokumentumfilmjét, amely az Oscar-díj legjobb 12 filmje közé került, valamint legújabb, 360 fokos, immerszív történetét, a Sorella történetét, amelyet versenyprogramba válogattak a tekintélyes Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Kritikailag elismert filmjei számos díjat nyertek, és számos országban sugározták őket. Péter emellett docens a Griffith Film School-ban, Ausztrália legnagyobb ilyen jellegű filmiskolájában.

Hartai László
rendező
Hartai László (1954), Balázs Béla-díjas filmrendező és operatőr, médiatanár, kutató. 1984-ben végzett a Filmművészeti Egyetemen. Muhi Andrással és Muhi Klárával 1990-ben alapították az Inforg Stúdiót. Elsősorban hosszú dokumentumfilmeket (Szépleányok; A hír nyomában), portréfilmeket (Külső-belső; Befejezetlen portré) és rövidjátékfilmeket (4,6,8; Nórifilm) készített. Az ELTE filmtudományi szak alapító tanára, számos tankönyv szerzője, hazai-és nemzetközi film-és médiaoktatási program (Ceredi Filmkészítő Workshop 2004-2019) vezetője.

Kertész Márta
televíziós szerkesztő
Az ELTÉ-n magyar-angol, majd a Színművészeti Főiskolán producer szakon végzett. Volt könyvesbolti eladó, gimnáziumi tanár, filmgyári rendezőasszisztens és casting director, sőt dolgozott a filmforgalmazásban is. Több mint húsz éve különböző televíziók munkatársa: 2001-től a Filmmúzeum TV művészeti tanácsadója, majd a Chello és az AMC égisze alatt különböző tévécsatornák „channel managere”. Élete álma vált valóra, amikor 2022-ben felkérték, hogy legyen az újonnan alakuló Magyar Mozi TV főszerkesztője.

Balogh Rita
producer
Balogh Rita dokumentumfilmek forgalmazásával, gyártásával és rendezésével foglalkozik. Társalapítója a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak (BIDF), valamint elindított egy vidéki pop-up kertmozit is, Pont Csopak néven. 2016-ban megalapította gyártócégét, az OTHER FILMS-t, ahol olyan alkotások készültek, mint a Lakatos Róbert rendezte Ki kutyája vagyok én?, amelyet például a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon és a Tallinni Black Nights-on vetítettek. Legutóbbi, francia koprodukcióban készült sorozatát, a Vasfüggönyt az ARTE csatorna mutatta be. Az OTHER FILMS nemzetközi koprodukciókra és alternatív forgalmazásra összpontosít.

Medgyesi Gabriella
rendező
Medgyesi Gabriella (1964) szerkesztő, dokumentumfilm-rendező. Magyar nyelv és irodalom-népművelői diplomája megszerzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskola mozgóképelmélet szakán végzett 1992-ben. 1995–2012 között a Duna Televízióban dolgozott művészeti műsorok szerkesztő-rendezőjeként, majd a Filmszerkesztőség vezetőjeként. 1995 óta szerkeszt és rendez portré- és dokumentumfilmeket, elsősorban művészeti és kisebbségi tematikában. Jelenleg aktív filmkészítői munkája mellett a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria programvezetője.
Az animációs filmek zsűri tagjai

Orosz István
rendező
Orosz István (1951) képzőművész, filmrendező, író, tanár. Az Iparművészeti Főiskola grafika szakán végzett, majd a budai Pannónia Filmstúdióban, illetve a KecskemétFilm műtermeiben rajzanimációval foglalkozott. A soproni egyetem grafika tanszékét ő hozta létre, és tíz éven át vezette is. Könyveit a Typotex és a Helikon jelentette meg. Munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el.

Ulrich Gábor
Képző- és mozgóképművész
Alkotói módszereire a grafika, a plasztika, illetve a mozgókép határainak folyamatos, kísérletező kutatása jellemző. Több filmes és képzőművészeti, felsőoktatási intézmény meghívott előadója. Szerzői filmjeit több, mint ötven ország filmfesztiváljai válogatták be versenyprogramjukba. Számos magyar és nemzetközi elismerést kapott. Itthon többször neki ítélték a Magyar Filmkritikusok díját, továbbá megkapta a legmagasabb filmművészeti kitüntetést, a Balázs-Béla díjat.

Iványi-Bitter Brigitta
producer
Animációs filmek (pl Candide) és animációs reklámfimtörténeti ismeretterjesztő sorozat kreatív producere, animációtörténeti szakértő, a Kovásznai György monográfia szerzője, filmes és képzőművészeti kiállítások kurátora, az utóbbi időben elsősorban a mesterséges intelligencia és a filmes, animációs és képzőművészeti vizuális örökség kapcsolatát kutatja, oktatja illetve ezzel kapcsolatosan AI eszközöket fejleszt. Művészettörténész, jogász, PhD-jét az ELTE film- média és kultúratudományi doktori iskolában szerezte meg.

Magyarósi Éva
rendező
Magyarósi Éva 1981-ben született Veszprémben, jelenleg Leányfalun él és alkot. MOMÉ-n végzett animáció szakon.Sokoldalú művész, számos médiumban alkot: novellákat ír, installációkat, színházi díszleteket, fotókat és rajzokat is készít, elsősorban talán mégis animációs művészként ismert. Gyakran halmozza és keveri a technikákat, jellegzetes üvegképei a fotó, a rajz és a festmény keverékei. Művészete ugyanakkor az ut pictura poesis elvének megfelelően nem egyszerűen a képi művészet és a narratíva keverése, de a poétikus képiség és a képi poézis megnyilvánulása. Munkáira jellemző, hogy a női lélek rejtelmeiről, a testről, az érzelmekről mesél, fura álmok és megélt szituációk többszólamú történeteit mutatja meg. Filmjeivel bel- és külföldi kiállításokon, műtárgy vásárokon lehet találkozni az utóbbi időben.

Glaser Kati
Animációs filmrendező
A tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola festő szakán kezdte. A MOME animáció szakán, illetve vizuális környezetkultúra tanárként is diplomát szerzett. 2007-ben az Erasmus program keretében az Athéni Képzőművészeti Egyetem grafika szakán tanult. A képzőművészet irányából érkezett az animáció területére, mely meghatározza a szakmai nézőpontját. 2009 óta a MOME-n tanít. 2013 óta Városi legendák című tv-sorozatát készíti, melyből eddig 39 epizód mellett, 2020-ban tv-film verzió is készülhetett.
A kísérleti filmek zsűri tagjai

Szemző Tibor
zeneszerző, előadó, média művész
Többirányú érdeklődése a különböző műfajok határvidéke felé orientálta. Kreatív alkotó-előadó csoportok alapítója. Zenei kompozíciói mellett filmeket és installációkat is készít. Fotó: Csákvári Zsigmond
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szemző_Tibor
https://tiborszemzo.bandcamp.com
http://szemzo.org

Szilágyi Kornél
filmrendező
Budapesten született, felsőfokú tanulmányokat az Eszterházy Károly Tanárképzőn (Matematika-Technika), az ELTE-n (Videókommunikáció és Alkalmazott Videó), a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (Intermédia) folytat és szerez doktori fokozatot is. Harminc éve készít avantgárd kis- és nagyjátékfilmeket főleg analóg technikával, Hevesi Nándorral, Igor és Ivan Buharov néven. Többcsatornás filminstallációik hazai és nemzetközi biennálékon és kiállításokon jelennek meg. A 40 Labor összművészeti alkotócsoport neve alatt (Horváth Lászlóval és Nyolczas Istvánnal+) rendezik korai filmjeiket. Hangjátékokat és dokumentumfilmeket is rendez. A Berlinale Shorts válogatója. A Jó Vélemény Anarchista Páholy alapító tag.

G. Horváth Mihály
kísérleti filmművész
G. Horváth Mihály, kutató, kísérleti filmművész, a Celluloidra Revolverrel alapító kurátora, a Magyar Filmtudományi Társaság rendes tagja.
A televíziós sorozatok zsűri tagjai

Bodzsár Márk
rendező
1983-ban születtem Budapesten. 2008-ban szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró-dramaturg szakán. Mostanáig két nagyjátékfilmet írtam és rendeztem: az Isteni műszakot 2013-ban, a Drakulics elvtársat 2019-ben mutatták be. Saját film- és sorozattervek fejlesztése mellett jelenleg sorozatíróként és dramaturgként dolgozom.

Vecsernyés János
operatőr
Vecsernyés János 1959-ben született Szegeden, rendező-operetőr. 1985-ben végezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azóta forgat játék- és tévéfilmeket, reklámfilmeket, olykor dokumentumfilmeket. Operatőrként több filmben dolgozott többek között Gaál Istvánnal, Maár Gyulával és Miklauzic Bencével. 2008-ban Balázs Béla-díjat kapott, 2016-ban DLA doktori fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. 25 éve oktat operatőri ismereteket az SZFE-n, ahol jelenleg egyetemi docens. 2004 óta vezet BA és MA operatőrosztályokat.

Závorszky Anna
producer
Závorszky Anna több évtizede dolgozik a magyar Filmiparban, producerként az HBO sikeres TV sorozatait (Terápia, Aranyélet, Besúgó) és emlékezetes dokumentumfilmjeit (Visszatérés Epipóba, Emma és Eddie, Cabin Pressure) készítette az elmúlt tíz évben. Jelenleg kreatív producerként magyar filmgyártó cégeknél játékfilmek és TV sorozatok forgatókönyveit fejleszti, ezen felül doku-sorozatok és rövidfilmek megvalósításában konzultál. Gyártási producerként elsősorban komplex utómunkák kivitelezésében tapasztalt. Szerteágazó tudását hazai és európai filmes képzésen tanárként és előadóként adja át.